Program leírása:
A radzsasztáni táncokról:
A radzsasztáni tánc stílus a falusi néptáncból és a klasszikus táncstílusokból alakult ki, vált színpadi előadóművészetté. Bonyolultabb, és nagyobb mozgás kontrollt igényel, mint a néptánc, ugyanakkor könnyebben elsajátítható, mint a klasszikus indiai tánc formák. A tánc motívumok ismeretében a koreográfia szabadon, improvizatív módon áll össze. A tánc órán a mozgás kontroll fejlesztése mellett nagy fontosságúvá válik az improvizációs készség fejlesztése. A színpadi előadóművészet technikájának elsajátítása is fontos szerepet kap.
Megismerkedhetünk a radzsasztáni cigány tánc, azaz Kálbéliya tánc alaplépéseivel, koreográfiájával, a királyi udvarok női táncával "ghoomar", kígyótánccal, stb.
Ábrahám Juditról:
2000 óta foglalkozik indiai zenével és tánccal. Korábban magyar népzenét és néptáncot adott elő, 2023-ban elnyerte a Magyar Népművészet Mestere díjat.
Nyolc alkalommal járt Indiában, ahol tanulmányozta, az
autentikus indiai népzenzenét és táncot a radzsasztáni Kálbeliya & Langa közösségekben.
Magyarországon 2010 óta rendszeresen tart tánc-, és zenei órákat, valamint rendszeresen hív indiai előadóművészeket, akikkel számos hazai illetve nyugat-európai koncertet ad.
https://www.youtube.com/watch?v=C_X92x5VunEhttps://juditabraham.wordpress.com/